COMPANIES FOR THE FUTURE AWARD 2024

COMPANIES FOR THE FUTURE AWARD 2024

ÁTADTUK A JOINT VENTURE SZÖVETSÉG VÁLLALATI DÍJAIT, VALAMINT STRATÉGIAI PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁST ÍRT ALÁ A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM ÉS A JVSZ

 

Idén már harmadik alkalommal került megrendezésre a Companies for the Future Award 2024 díjátadó gála. Február 3-án, szombaton a Budavári Palota Főőrség és Lovarda gyönyörű épületében a Szövetség hat kategóriában tüntette ki a tavalyi évben kiemelkedő eredményeket elért tagvállalatait. 

A TV2 Tények beszámolója a képre kattinta érhető el. 

Dr. Fábián Ágnes a JVSZ elnökének köszöntő beszédében elhangzott: "Célunk minél nagyobb láthatóságot teremteni és minél több területen díjazni a JVSZ tagvállalatait, így a 2021-ben megalapított „Companies for the Future Award” elismeréseink sorát az eddigi sikerek folytatásaként 2024-re tovább bővítettük."

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az eseményen mondott beszédében megköszönte a vállalkozók elmúlt évben tapasztalt erőfeszítéseit, hiszen 2023 egy nagyon nehéz év volt. Ennek ellenére sok vállalkozás fejlődött és megtartotta a munkavállalóit. Kihangsúlyozta: a kormány célja az infláció sikeres visszaszorítását követően, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést és 4 százalékos GDP emelkedést érjen el a magyar gazdaság. A kormány abban segíti a vállalkozókat, hogy a növekedésnek ne legyen akadálya, azaz megfelelő mennyiségű és árú energia, munkavállaló és finanszírozás álljon rendelkezésre.

Az este folyamán a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Joint Venture Szövetség több szakmai területen átívelő stratégiai partnerségi megállapodást írt alá. A megállapodásnak köszönhetően a két szervezet közötti együttműködés még szorosabbá válik a gazdaságstratégia, a vállalkozásfejlesztés, a foglalkoztatáspolitika, az iparfejlesztés és technológia, valamint a kereskedelem és szolgáltatás területén. 

A közép- és nagyvállalati fődíjak mellett idén 4 különdíj kategóriában tüntették ki a vállalatokat. 

A fődíjakat az esemény fővédnöke, Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter, a különdíjakat pedig a díjtámogató vállalatok vezetőiDr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, Veres Zsolt, a Schneider Electric Magyarország országigazgatója, Németh Ferenc, az E.ON Hungária döntéshozói kapcsolatok vezetője, valamint Dr. Tálos Péter, a Foxconn Csoport alelnöke adták át a díjazottaknak.

A közép- és nagyvállalati kategória díjainak odaítélésére felállított szakmai zsűri tagjai:

Dr. Csorbai Hajnalka, OPTEN stratégiai igazgató

Czakó Borbála, korábbi londoni magyar nagykövet

Fábián Gergely, Iparpolitikáért és Technológiáért felelős államtitkár

Jaksity György, Concorde Zrt. alapító-tulajdonos

Pistyur Veronika, Bridge Budapest alapító-ügyvezető. 

 

A fődíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok:

NAGYVÁLLALATI KATEGÓRIA

I.  Helyezett: Daikin Hungary Kft.

II. Helyezett: euJobs HR-Group

III. Helyezett: Bonafarm Zrt.

A vállalat nevére kattintva érheti el a cég bemutatkozó kisfilmjét.

KÖZÉPVÁLLALATI KATEGÓRIA

I. Helyezett: DANUBIA Szabadalmi és Jogi Iroda Kft.

II. Helyezett: BI-KA Logisztika Kft.

III. Helyezett: Minerva Team Kft.

BEST TALENT PROGRAM a Henkel Magyarország Kft. támogatásával

A Best Talent Program kategória a vállalaton belüli tehetséggondozásra, az utánpótlásról való gondoskodásra, az edukáció fejlesztésére, a vezetők támogatására, a szükséges készségek fejlesztésére, a fiatal nemzedékek szakmai felkészítésére létrehozott különdíj.

A szakmai zsűri tagjai:

Dóczi Violett, Behavior Magazin főszerkesztő

Dr. Fábián Ágnes, Henkel Magyarország ügyvezető igazgató

Gazsi Zoltán, Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgató

Dr. György László, Nemzetgazdasági Minisztérium kormánybiztos

Márton Kata, HR Solutions Agency ügyvezető igazgató

 

A különdíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok:

I. Helyezett: Nestlé Hungária Kft.

II. Helyezett: Robert Bosch Elektronika Kft. Hatvan

III. Helyezett: VGD Hungary Kft.

BEST ECOSYSTEM BUILDER a Schneider Electric támogatásával

A Best Ecosystem Builder kategória az innovatív, teljes gazdasági életutat támogató szemléletmódra, az ökoszisztémában érintett felek innovációt elősegítő stratégiai megállapodásának kialakítására és az együttműködési lehetőségek széles körű kiterjesztésére létrehozott különdíj.

A szakmai zsűri tagjai: 

Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár

Jendrolovics Máté, Intuitech vezérigazgató

 Medvegy Gabriella, Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar dékán

Rehus Péter, IBM vezérigazgató

Veres Zsolt, Schneider Electric Magyarország országiigazgató.

 

A különdíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok:

I. Helyezett: MBH Bank 

II. Helyezett: K&H Bank Zrt.

III. Helyezett: Roche Magyarország

BEST ESG PROGRAM az E.ON támogatásával

A Best ESG Program az ESG alapelvek mentén a befektetői bizalmat, transzparenciát erősítő programok elindítására, működtetésére létrehozott különdíj kategória.

A szakmai zsűri tagjai:

Deli Daniella, Klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

Doró Viktória, ReCity Kft. fenntarthatósági szakértő

Jamniczky Zsolt, E.ON Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettes

Hegedüs Ákos, Linda Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgató

Nagy Gréta, DANDELION Group ügyvezető igazgató

 

A különdíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok:

I. Helyezett: Körber Hungária

II. Helyezett: K&H Bank Zrt.

III. Helyezett: NI Hungary Kft.

BEST TECHNOLOGY INVESTMENT  a Cloud Network Technology Kft. - Foxconn Komárom támogatásával

A Best Technology Investment kategória kiemelkedő vállalati technológiai megoldásokra, a digitális transzformációt kivételes megoldásokkal megvalósító, üzleti folyamatainak alapos átgondolását szem előtt tartó, ezáltal működésének és kiszolgáló képességének optimalizálásában elkötelezett vállalatok elismerésére létrehozott különdíj.

A szakmai zsűri tagjai:

Bóna Péter, COM-FORTH ügyvezető igazgató

Csanak Gabriella, Microsoft Central Europe CMO

Erdős Márton, PWC főszerkesztő

Gulyás Tibor, Stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Németh Gábor, Foxconn Csoport üzletág igazgató

 

A különdíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok:

I. Helyezett: Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.

II. Helyezett: Billingo Technologies Zrt.

III. Helyezett: Körber Hungária Gépgyártó Kft.

A nagyszabású Gálaest visszatérő és kihagyhatatlan eleme a társadalmi célokat szolgáló jótékonysági tombolasorsolás, melynek az idei évi kedvezményezettje a Cseppkő Gyermekotthoni Központ lett. A Gálán befolyt teljes tombolabevételből, melynek összege a Hervis Magyarország és az euJobs HR-Group felajánlásával kiegészítve összesen 2,5 millió Ft lett, sportszerek adományozásával segítjük a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek életét.

          

Köszönjük támogatóinknak az együttműködést és vendégeinknek a részvételt!

Gold támogató: Magyar Suzuki Zrt., 

Bronz támogatók: MAM-Hungária Kft., Diego Kft.

Szakmai partner: OPTEN

Együttműködő partnerek: Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Füstmentes.hu, PlanAll, Remind

Az eseményről készült további fotókat az alábbi linkekre kattintva tekinthetik meg:

Gála eseményfotók

Fotófal előtt készült képek

 

Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat