Sajtóközlemény: Vállalatvezetői Fórum. Vendég: Dr. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke

Az elmúlt 100 évben nem voltunk még így felkészülve a lassulásra

Budapest, 2019. március 28. - Az idei év az egész világon gyengébb lesz, mint a tavalyi, azonban hazánk továbbra is a nagyon erősen növekedők körébe fog tartozni – mondta Dr. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és együttműködő partnerei által rendezett vállalatvezetői fórumon.

Az elnök szerint 2019-ben a globális növekedés enyhülésére lehet számítani. Ennek több oka van, melyek közül a legfontosabb, hogy az USA a második leghosszabb növekedési periódusát éli, ennél hosszabb csak a 90-es évek elején volt. Annak a valószínűsége, hogy egy éven belül recesszió lesz az USA-ban, 40%, de három éven belül teljesen bizonyos – hangzott el az üzleti ebéd keretében megrendezett fórumon.

Mindez a kelet-közép-európai régióra is ráüti bélyegét: a 2018-as kiemelkedő bővüléshez képest 2019-re és 2020-ra is alacsonyabb GDP-növekedést eredményezhet a legtöbb országban, azonban Lengyelország és Magyarország a nagyon erős növekedők körébe fog tartozni. „Hazánkban gyakorlatilag még soha nem fordult elő korábban, hogy növekedési szakaszban vagyunk, miközben fizetési és kereskedelmi mérleg problémáink gyakorlatilag nincsenek. Az elmúlt 100 évben most fordul elő először, hogy úgy készülhetünk fel egy lassulásra, hogy az alapvető makroegyensúlyok megvannak a gazdaságban” – fogalmazott Patai.

Az államháztartás szigorú kézbentartásának köszönhetően drasztikusan csökkentek az államháztartás finanszírozásának kamatterhei. A pénz árának csökkentése ráadásul úgy következett be, hogy nem romlott jelentősen az árfolyam, amely alapvető helyzet a következő 1,5-2 évben nem fog változni – véli Patai. A fejlődő piacokat érintő turbulenciák azonban nyomást gyakorolhatnak az árfolyamokra, csakúgy, mint 2018 tavaszán.

A világban folytatódik az olcsó pénz politikája

Ami a fejlett országok kamatdöntéseit illeti, a globális gazdasági kilátások romlása miatt a monetáris szigorítás egy időre alábbhagyhat, így várakozások szerint a FED 2,5%-on tartja az alapkamatot, és az Európai Központi Bank sem emel azon 2019-ben. A legtöbb piacon a jegybankok eközben kamatvásárlással növelték a likviditást az elmúlt években. Ha ezek a kamatvásárlások meg is állnak, akkor is csak évek alatt fognak a jegybankok a felhalmozott értékpapíroktól megválni, így a pénzbőség megmaradhat.

Nincs inflációs nyomás

Az eurózóna inflációja bőven a céltartományon belüli, míg régiónkban a cél körül mozog, főként az erős belső kereslet és a munkaerőhiány miatt. Hazánkban az infláció meglehetősen volatilis, nagyrészt az olajárak alakulásával összhangban alakul, de még a 2-3 év intenzív béremelése sem eredményezett inflációs nyomást a jegybank számára.

Újra egészséges a hazai bankrendszer

„A bankrendszer szereplői ismét növekedési pályára álltak és nyereségességbe tudtak fordulni, újra egészséges a bankrendszer – állítja az elnök.
Várakozásai szerint a hitelkihelyezések volumenének növekedése folytatódni fog a következő 1,5-2 évben is. A magyar vállalatok összhiteleinek több mint 60%-át azonban nem a magyar bankrendszer biztosítja, ami már egy 20-25 éves tendencia és nehezen változtatható. Az euróban felvett hitelek aránya közel 80%, ami tehát azt jelenti, a vállalatok úgy döntöttek, hogy a hiteleik nagy részét nem hazánkban szerzik be, ehelyett inkább anyavállalati kölcsönökre és külföldi banki hitelekre támaszkodnak.

Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat