Megoldás a kiszámíthatatlan energiapiacokra – Minitőzsde innovatív energiabeszerzési rendszer összefoglaló

Budapest, 2020. június 30. – A JVSZ Gazdaságstratégiai Bizottságának webináriumán Rakaczki Péter, a Get-Energy Kft. beszerzési vezetője mutatta be a nemzetközi szinten is egyedülálló, a fogyasztókat és a kereskedőket online összekötő Minitőzsde nevű szoftvert, amely egy innovatív energiabeszerzési rendszer.

Minitőzsde - innovatív energiabeszerzési rendszer

A villamos energia és földház beszerzéseken, jól menedzselt beszerzési stratégiával több millió forint szabadítható fel a vállalatok számára – kezdte előadását a Magyarországon a legtöbb szerződött ügyféllel rendelkező energiatanácsadó cég, a villamosenergia és földgáz beszerzési szolgáltatással foglalkozó Get-Energy Kft. szakértője.

Rakaczki Péter szerint az időzítésen nagyon sok minden múlik. Egy olyan vállalat, amely legalább időnként kér ajánlatot, vagyis normál versenyeztetési folyamatot végez, jelentős összeget spórolhat meg. Azonban az időzítésben is rejlik megtakarítás, vagyis azon, hogy mikor fixáljuk az árainkat. Ezen a végső szerződéses ár legalább 10-30%-a múlhat.

A villamosenergia ármozgása transzparensen nyomon követhető a HUDEX – HUPX tőzsdei jegyzésárain keresztül. 2017-től, jelentős ingadozások mellett áremelkedés kezdődött. Normál időszakban is 0,5-1,5%-os napi, illetve napon belüli mozgás tapasztalható az energiatőzsdéken, így a végfogyasztói árakban. A jelenlegi bizonytalan helyzetben ez azonban a napi 3-5%-ot is elérheti, ami a Get-Energy szolgáltatásával azonnal megtakarításként realizálódhat. Rövidebb időtávon (2-4 hetes intervallumban) a 10-20% közötti mozgás jellemzi a piacokat, ami a földgázban 0,5-1,5 HUF/kWh, villamos energiában pedig 1,5-2,5 HUF/kWh megtakarítást eredményezhet. Az időzítéssel tehát nagyon sokat lehet nyerni az energiapiacokon.

A társaságnak van egy vételi opciós szolgáltatása is, amivel a kereskedők számára vételi ajánlatot tehetünk ki, amely áron eladhatják számunkra a kívánt mennyiséget. Ezáltal a kockázati felár, amit a kereskedő beépítene, megtakarítható az ügyfél számára.

A Minitőzsde módszertana és egyedi online rendszere önmagában garantálja a megtakarítást, a kockázati felár kiküszöbölésével pedig 0,2-0,5 HUF/kWh többlet megtakarítás érhető el.

A Get-Energy teljes körű szakértői szolgáltatása 7 egymásra épülő szolgáltatást tartalmaz. A Minitőzsde Kereskedő ajánlat folyamatos online ajánlatkérést tesz lehetővé, időkorlát nélkül. A Minitőzsde Villámár szolgáltatással kockázati felár mentes vételi ajánlatot tehet az ügyfél. A piacelemzés (EnergyMarket Report) szolgáltatás 15 oldalas riportot foglal magába havi 2 alkalommal, vezetői összefoglalóval. A kockázatvállalási határsáv szolgáltatással opcionális felső korlátot lehet beállítani. Az egyedi tender optimális időpontban, koncentrált ajánlatkérést tesz lehetővé. Az energiabeszerzési szakértői támogatás javaslattételt, piaci információk biztosítását jelenti. Az ellátási szerződés véleményezésével pedig teljes körű piaci ismeretek alapján az ÁSZF-ek, üzletszabályzatok, kiskapuk, buktatók ismerhetők meg.

Két esettanulmányon keresztül azt is bemutatta Rakaczki Péter, hogy a gyakorlatban mennyi megtakarítást sikerült elérni egy-egy ügyfelük esetében a szolgáltatás segítségével.

Bemutatkozás Vezetőség Bizottságok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat