Budapest, 2020. október 27. – Már csak két hónap van hátra az idei évből, egyben a jelenlegi uniós támogatási ciklusból is. Januárban indul az új időszak, ami sok újdonságot tartogat számunkra -mondta Szőcs Árpád, az MKB Consulting Zrt vezető tanácsadója a Joint Venture Szövetség EU Bizottságának online nyílt ülésén.
Bár a népszerű uniós támogatási források az év ezen szakaszára jellemzően kimerülnek, azonban ilyenkor készít számvetést az intézményrendszer is. Az ITM és a HEPA, HIPA is közzétettek nemrégiben pályázati felhívásokat, idén tehát nincs teljes forráshiány év végén.
Pozitívum az is, hogy bizonyos pályázatok kiírásában megfigyelhető már rendszeresség, ami azt jelenti, hogy tudnak készülni előre a cégek.
Mik a várakozások a 2021-re?
A hazai vállalkozásoknak az elmúlt félévben is volt, van beruházási fejlesztési kedve, fejlesztési támogatásokra tehát továbbra is nagy az igény. Potenciális veszélyt jelent ugyanakkor, hogy ha nem következik gazdasági fellendülés, akkor a cégek vissza fogják adogatni az elnyert beruházási támogatásokat.
Valószínűsíthető, hogy a támogatási témakörök a 2021-27-es időszakban is hasonlóak lesznek: a K+F és innováció, a digitalizáció és az emberi erőforrások fejlesztése továbbra is hívószó lesznek. Az automatizálható, és a továbbra is emberi erőforrást igénylő tevékenységek azonosítása fontos lesz a vállalkozások számára.
A különböző támogatási típusok közül a feltételesen vissza nem térítendő támogatások lehetnek döntőek. A közvetlen brüsszeli források elérhetővé tétele is előtérbe kerülhet, de a hazai támogatások szerepe is megnőhet a következő ciklusban.
Hogyan tudunk felkészülni?
A nagyobb vállalatoknál fontos a fejlesztési tervek frissítése, kkv-oldalon pedig az ilyen tervek összeállítása, egyfajta „kívánság lista” összeállítása, a fejlesztési elképzelések tematizálása. Fontos lenne egy, a fejlesztésekért felelős „belső csapat” összeállítása. Ciklus elején, a forrásbőség idején különösen fontos, hogy legyen gazdája az egyes fejlesztési témaköröknek.
Elképzelhető, hogy a kormány már januárban kötelezettségvállalást indítson, olyan pályázatokat, amiket az EB várhatóan elfogad, kiírjon, ha a költségvetés ezt engedi. Jövő év elején, januárban akár energetikai pályázat is kiírásra kerülhet, illetve falusi turizmusra szánt pályázati források is megnyílhatnak.