Vezetőség

Mager Andrea

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász és nemzetközi kapcsolatok szakértő diplomát. Angolul, oroszul és olaszul beszél.

Szakmai pályafutását a Postabank és Takarékpénztár Zrt. kockázatkezelési divíziójában kockázat-értékelőként kezdte, ahol 1998 és 2001 között dolgozott. Ezt követően 2001 és 2007 között a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási szakterület főosztályvezetői, majd igazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. 2004 és 2007 között az Európai Központ Bank Bankfelügyeleti Bizottsága munkacsoportjainak tagja az MNB képviseletében. 

2007 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának, majd 2011 és 2016 között a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja. 

2016 és 2018 között postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos, majd 2018-tól nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterként az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok feletti tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorolta. Feladatai közé tartozott az állami vagyon felügyelete és az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozása, továbbá a nemzeti közműszolgáltatások, a nemzeti pénzügyi szolgáltatások és a postaügy állami felügyelete is.

2022. június 15-től a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója, augusztus 1-től elnök-vezérigazgatója. Vezetésével a Szerencsejáték Zrt. 2023-ban történetének legmagasabb árbevételét érte el és versenykörnyezetben is sikerült megőriznie a Társaság piacvezető szerepét az online sportfogadás piacán.

Mager Andrea vezérigazgató Szerencsejáték Zrt.
Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat