Számít a kormány a JVSZ együttműködésére

Kulcsfontosságúak a magyar, illetve a Magyarországon megtelepedett vállalatokkal kialakított kormányzati kapcsolatok, amelyek részben a stratégiai együttműködési megállapodásokban, részben a folyamatos párbeszédben, szakmai konzultációban öltenek testet - mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) évzáró rendezvényén. A kormány továbbra is számít a szövetséggel való szoros együttműködésre tette hozzá a miniszter.

Varga Mihály a JVSZ társelnöke évértékelő beszédében kitért arra is, ahhoz, hogy sikerüljön elérni a nemzetközi elemzők és az Európai Bizottság várakozásainak megfelelő dinamikus gazdasági növekedést 2014-ben, illetve hosszabb távon, kiemelkedően fontos a vállalatokkal, vállalkozásokkal való együttműködés, amely mint mondta: kedvező esetben önmagában is komoly növekedési tényező lehet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője komoly eredményként említette és értékelte az aktuális foglalkoztatottsági adatokat, a kedvező export helyzetet, amellett a szabályozó-rendszerben, például az adórendszer átalakításában való együttműködést a vállalkozásokkal. Kifejtette, hogy több mint tíz éve nem tapasztalt ütemben emelkedtek a beruházások az idei harmadik negyedévben.

A miniszter összefoglalva a legfontosabb idei sarokpontokat elmondta: miközben az év még a recesszióból való kilábalással indult, addig a harmadik negyedévben már 1,8 százalékos gazdasági növekedésről lehet beszámolni, továbbá láthatóvá vált az is, hogy ez a növekedés az eddigieknél egészségesebb, a tartós növekedést szolgáló gazdasági szerkezetre épül.

Chris Mattheisen, a JVSZ elnöke a szövetség idei tevékenységét összefoglalva szintén eseménydúsnak értékelte a 2013-as évet. Példaként hozta fel az EU 2014-2020-as terveinek véleményezését, amelyben a JVSZ komoly szerepet töltött be, de korábban a munka törvénykönyvének tervezett módosításait is szakmai észrevételekkel látta el a szövetség, mindemellett pedig a versenytörvény alakításában is rendre visszaköszöntek a JVSZ szakértőinek észrevételei. Mint elmondta, a szövetség szakmai ismereteivel és kapcsolatrendszerével igyekszik összekötni a kis- és nagyvállalatokat, miközben egyik legjelentősebb hozzáadott értéke a tagsága, amely a hazai gazdasági élet egyfajta reprezentatív mintáját képezi, és aminek révén kevés az olyan téma, amelyben ne tudna szakértőként megszólalni. "A szövetség kiemelten fontosnak tartja a piaci keretrendszer fenntartását, a véleménycserét, a szakmai konzultációt, az adminisztratív terhek csökkentését, valamint a kiszámíthatóságot." mondta el évzáró beszédében Chris Mattheisen, aki szerint ezek mentén lehet kedvező az üzleti környezet Magyarországon.

A Joint Venture Szövetség évzáró rendezvényének támogatói voltak:
az OTP Bank, a T-Systems Hungary Zrt., a Magyar Telekom, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. (PLT) és a PCE Paragon Solutions Kft. (FoxConn)

 
 

 

Bemutatkozás Vezetőség Bizottságok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat