Stratégiai partner lett a Joint Venture Szövetség és az Igazságügyi Minisztérium - Budapest, 2014. december 12.

Stratégiai partner lett a Joint Venture Szövetség és az Igazságügyi Minisztérium

Budapest, 2014. december 12.

Trócsányi László igazságügyi miniszter és Chris Mattheisen elnök az Igazságügyi Minisztérium és a Joint Venture Szövetség (JVSZ) közötti stratégiai partnerségi megállapodást írt alá 2014. december 12-én. A szerződés alapján a jövőben a JVSZ aktív szerepet vállal a jogalkotási és szabályozási kérdések véleményezésében. A két partner érdemi párbeszéde hatékonyan elősegítheti az üzleti környezetnek és gyakorlatnak megfelelő jogalkotást.

A megállapodás aláírásakor Trócsányi László kiemelte: „A társadalmi egyeztetés a jó állam alapvető feltétele. Elősegíti a jó minőségű, az életviszonyoknak megfelelő jogszabályok megalkotását, valamint az érintett társadalmi rétegek képviseletét a jogszabályelőkészítés során."

A 2011-ben indított és most megújított stratégiai partnerség a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján jött létre. Célja, hogy az igazságügyi miniszter közvetlenül be tudja vonni a jogszabály előkészítésébe a szabályozni kívánt területen a társadalmi érdekeket megjelenítő, illetve kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó szervezeteket.

A Joint Venture Szövetség több mint negyedszázada képviseli több száz magyar és nemzetközi befektető tagjának érdekeit. A JVSZ, mint politikailag és pénzügyileg független szervezet egyik fő célja megalakulása óta Magyarország versenyképességének növelése, valamint a hazai és külföldi befektetők számára a gazdasági környezet folyamatos javítása. Mindezek mentén a szövetség az utóbbi években is aktívan vett részt a jogalkotóval, szabályozóval való párbeszédben, és az olyan kiemelt jelentőségű jogalkotási folyamatok véleményezésében, mint a Polgári Törvénykönyv, a munka törvénykönyve vagy a versenytörvény.

A JVSZ szerteágazó tapasztalatai, nagy és kis tagvállalatainak jelenléte a legtöbb magyar gazdasági ágazatban éppúgy, mint elismert szakmai teljesítménye a jogszabály alkotási folyamatokban megalapozzák, hogy a gazdaság szereplőinek egyik mértékadó képviselője legyen. „A felek közötti együttműködés célja, hogy a közöttünk létrejövő közvetlen egyeztetés eredményeképpen minél jobb minőségű, hatékony, az életviszonyoknak és a köz érdekeinek megfelelő jogszabályok szülessenek." - mutatott rá Chris Mattheisen, a JVSZ elnöke.

 

A megállapodásban érintett legfontosabb konzultációs témakörök:

• alkotmányjog és közigazgatási jog

• polgári és kereskedelmi jog

• társasági jog

• szellemi alkotások joga, adatvédelem

• versenyjog, fogyasztóvédelem

• polgári eljárásjogi kódex

• nemzetközi magánjog

 

Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat