-ÖSSZEFOGLALÓ -
Versenytörvény újragondolva: több ponton módosult a korábbi szabályozás
Jelentősen átalakult a Versenytörvény, a legfrissebb módosítások július 1-től hatályosak. A törvénymódosítás legfontosabb változásai egyrészt az ügyfélterhek könnyítését hivatottak szolgálni, másfelől megfelelnek az EU-jogharmonizációs előírásainak, harmadrészt növelik az eljárás-hatékonyságot, mindezek mellett pedig komoly újdonságokat hoztak a fúziók gyakorlati megvalósításaiban – hangzott el a Joint Venture Szövetség (JVSZ) szakmai rendezvényén.
Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke a rendezvényen tartott szakmai előadásában egyebek mellett ezeknek a kiemelt módosításoknak a szükségességéről, és a sarokpontjairól beszélt, például arról, hogy a GVH a hatékonyabb és gyorsabb ügyintézés érdekében számos olyan új gyakorlati elemet bevezetett, amelyek a korábbiakhoz képest jóval rövidebb idő alatt képesek kezelni és elbírálni a hozzájuk beérkező egyes ügyeket.
Dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Magyar Versenyjogi Egyesület alelnöke, illetve a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda Irodavezető Partnere a versenyjogi szabályok magánjogi és a közjogi jogérvényesítése közötti különbségeket tárta fel előadásában, amellett hosszasan elemezte az európai, és a magyarországi gyakorlat fejlődését és az egyes jogrendszerek között fellelhető különbségeket. Felvetette, hogy Európában szükséges-e a magánjogi jogérvényesítés, és bemutatta, hogy milyen jelenleg a magánjogi és a közjogi jogérvényesítés viszonya. Az előadó kitért azokra a problémákra, amelyek a magánjogi jogérvényesítési esetek során a leggyakrabban felmerülnek és részletesen ismertette az új EU irányelvben foglalt megoldási javaslatokat is.
Szintén a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda kollégája, Dr. Vörös Péter ügyvéd kifejezetten a fúziókat érintő szabályok módosulásait elemezte, kiemelte például a korábban is említett 30 napos bejelentési határidő megszűnését, az egyszerűsített eljárást, amelyre a GVH elnökhelyettese is utalt, illetve az előzetes egyeztetési lehetőséget is, amely az új jogszabályban már törvényi szinten szabályozott. Részletesen beszélt a végrehajtási tilalomról is, illetve azokról a speciális esetekről, amelyekre ez az új törvény szerint nem vonatkozik. A szakértő beszélt a végrehajtási tilalommal kapcsolatos következményekről is, mint mondta: „Ha az összefonódást a GVH nem engedélyezi,? az irányítási jognak a végrehajtási tilalomba ütköző vagy az irányítás-korlátozó előírást sértő gyakorlásából eredő bármilyen jogügylet vagy jognyilatkozat semmis.”
A rendezvényen Dr. Gönczöl Tünde, a Réczicza White & Case Ügyvédi Iroda munkatársa a kartellek elleni küzdelem eszközeiről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a compliance-nek óriási jelentősége van ezen a területen. Ugyanakkor kitért hatóságok olyan eszközeire is, amelyekhez például már utólagos bírói engedély szükséges, továbbá beszélt az ilyen ügyek kapcsán tanúsított engedékenységről, illetve az egyezségi lehetőségekről, amelyek jelentősen csökkenthetik a lehetséges negatív következményeket.
További tájékoztatás:
Szendrey Silvia ügyvezető igazgató jvsz@jointventure.hu
Varga Veronika JVSZ PR felelős veronika.varga@extremenet.hu
Gondolovics Katalin sajtóreferens GONDOLOVICS.Katalin@gvh.hu