Makro Konferencia EXKLUZÍV

ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ, Északi Tömb, Gömb aula Nézze meg a térképen!
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A

GAZDASÁG NAGYBAN - a legfrissebb makrogazdasági előrejelzések és trendek. Rendhagyó vitafórumokkal érkezik a JVSZ 12. Makro Konferencia új, EXKLUZÍV formátumban.

 

Kedves Vendégeink! 

GAZDASÁG NAGYBAN - rendhagyó vitafórumokkal érkezik az idén már 12. alkalommal megrendezésre kerülő Makro Konferenciánk, új EXKLUZÍV formátumban.

Az esemény fővédnöki posztjára és a nyitóelőadás megtartására 
Varga Mihály, pénzügyminiszter urat, a JVSZ társelnökét kértük fel.

A konferencián makrogazdasági előadást tart 
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke,

dr. György László, gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és
a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos a magyar gazdaság rövid- és középtávú növekedési kilátásait mutatja be,

dr. Csorbai Hajnalka, a JVSZ elnökségi tagja, gazdasági szóvivője és az OPTEN stratégiai igazgatója
pedig az aktuális gazdasági körképet vázolja majd fel a JVSZ gazdasági mutatóján keresztül, vállalkozói szemszögből.

 

A szakmai előadások mellett új formátumú, rendhagyó vitafórumokkal színesítjük a programot.

 

A vitafórumok témái:

A geopolitika csapdájában
- A gazdaság jövője - 

Innovációs trendek - gazdasági növekedés
- Európa vs. Amerika -

Szervezetünk számára kiemelten fontos, hogy naprakész gazdasági előrejelzésekkel, elismert szakértők bevonásával és
értékes tudásmegosztással támogassuk a vállalatvezetőket, segítve őket az éves tervezésben, hogy felkészülhessenek az előttük álló időszak kihívásaira.

 

RÉSZLETES PROGRAM MEGTEKINTÉSE

Időpont: 
október 03., kedd
08:30 - 14:00

Helyszín
ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ
Északi Tömb, Gömb Aula

(1117 Budapest, Pázmány Péter Sétány 1/A)

 

A konferenciára háromféle jegytípus közül lehet választani.

JEGYVÁSÁRLÁS - NORMÁL JEGY

széksoros ültetés, alap catering szolgáltatással 

Részvételi díj tagjainknak: 19.900 Ft/fő
Részvételi díj partnerszervezeti tagjainknak: 29.900 Ft/fő
Részvételi díj külsős vendégeinknek: 39.900 Ft/fő

(A részvételi díj az étel- és italfogyasztás árát tartalmazza.)

JEGYVÁSÁRLÁS - KIEMELT JEGY

körasztaloknál, kiemelt helyen, prémium catering szolgáltatással 

Részvételi díj tagjainknak: 49.900 Ft/fő
Részvételi díj partnerszervezeti tagjainknak: 59.900 Ft/fő
Részvételi díj külsős vendégeinknek: 69.900 Ft/fő

(A részvételi díj az étel- és italfogyasztás árát tartalmazza.)

JEGYVÁSÁRLÁS - VIP JEGY

kiemelt asztal 6 fő részére, prémium catering szolgáltatással 

Részvételi díj tagjainknak: 249.500 Ft/asztal
Részvételi díj partnerszervezeti tagjainknak: 299.500 Ft/asztal
Részvételi díj külsős vendégeinknek: 349.500 Ft/asztal

(A részvételi díj az étel- és italfogyasztás árát tartalmazza.)

 

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az idei Makro Konferenciánkra! 

 

 

Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Cégfejlesztők Dokumentumok Tagi szolgáltatások Kapcsolat