A változás éve

A JVSZ tagság belső online vitaforuma!

online esemény Platform: ZOOMNézze meg a térképen!

Cél: figyelemfelkeltés – közösségi élmény – vélemény nyilvánítás.

A JVSZ vezetésének felhívása
a Joint Venture Szövetség tagjai részére
Tisztelt Tagunk! Kedves Szövetségesünk!

Az elmúlt év elején kezdődött világjárvány csak itt hazánkban, emberek százezreinek rontotta meg az egészségét és bántóan sok honfitársunknak vette el az életét. Ebben a gyászban, csak halkan jegyezzük meg, hogy a járvány családok vagyonát, munkahelyét is elpusztította, rengeteg vállalat rendült meg.
Kétségtelenül vannak a világjárványnak nyertesei is, de az ő örömük most biztosan nem lehet teljes.

A JVSZ tagságát is megütötte a világjárvány nyomán járó gazdasági válság. Ha Önöket megütötte, hogyne ütötte volna meg közös szövetségünket, a JVSZ -t is.

Ahogy Önök, úgy mi is nagy harcosok vagyunk. Ebből a nehéz helyzetből megerősödve akarunk kilépni.
A szövetség arra jött létre, hogy az, aki a közösségünk tagja, épp az összefogás révén élvezzen versenyelőnyt. Ezt nem felejtettük el.

Az első lépés, amit tenni kívánunk az, hogy összeülünk Önökkel (ONLINE) és megbeszéljük a tennivalóinkat, meghallgatjuk miben segíthetünk. MINDENKIRE SZÁMÍTUNK!

Ahogy a JVSZ kommunikációkban már napvilágot látott, a JVSZ élén és a szervezet ügyvezetésében is változások állnak be.

TISZTELETTEL KÉRJÜK A JVSZ MINDEN TAGJÁT, HOGY  HA LEHET SZEMÉLYESEN, AKADÁLYOZTATÁSA ESETÉN KÉPVISELŐJE ÁLTAL VEGYEN RÉSZT A SZÖVETSÉGÜNK NAGY PÁRBESZÉDÉBEN!

KÖSZÖNJÜK!

Tálos Péter
a JVSZ elnöke
Fábián Ágnes
a JVSZ elnök jelöltje
Szendrey Silvia
a JVSZ ügyvezetője
Gulyás József
a JVSZ kijelölt ügyvezetője


A változás éve
A JVSZ tagság belső online vitaforuma!

Cél: figyelemfelkeltés – közösségi élmény – vélemény nyilvánítás.
A Közgyűlés előtt a mondanivalók összegzése érdekében is.

Időpont: 2021. május 21. (péntek) 14:00 – 16:00
Stílusa: JVSZ - KKVHÁZ   egy időben létszámtól függően számos asztal, asztalonként
10 – 15 fő
Moderátorok: elnökségi tagok, FB tagok, bizottságvezetők
Témavezetés: Egy általános felvetés és egy szakmaspecifikus kérdés megbeszélése, majd plenáris kifejtése 3-3 percben.
Ültetés logikája: a bejelentkezettek random ültetése a kapcsolatépítés jegyében!
Általános kérdés: Mit tegyen egy modern érdekvédelmi tömörülés 2021 tavasza után?  A 3 legfontosabb amire gondolunk.  
Szakmai kérdés: Mit ajánlunk az első 3 legfontosabb, versenyképességet erősítő lépésként a Kormánynak?

Program:

 
13:30 – 13:50 regisztráció
14:00 -  14:15 köszöntések, szabályismertetések
14:15 -  15:00 fókuszcsoportos megbeszélések véletlenszerű leültetéssel
15:05 -  15:45 a csoportok küldötteinek prezentációja
15:45 -  16:00 összegzés, zárás, célmeghatározás

 

Jelentkezési feltételek:

A programon a  részvétel térítésmentes, azonban előzetes regisztráció szükséges! Kérjük, regisztrációját az event@jointventure.hu email címre, legyen kedves megküldeni a résztvevő nevével, pozíciójával és a képviselt vállalat nevének megadásával, vagy  online. A rendezvény nem sajtónyilvános!

Jelentkezési határidő: 2021. május 20., csütörtök 12.00

Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat