Vezetőség

Károlyi Zsolt

Károlyi Zsolt 1989-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1991-ben kezdett „területi Kaufmann-ként” a Siemens Kft.-nél. 1995–1996-ban a Siemens AG müncheni központjában a leányvállatok kontrollingjával foglalkozó osztályon dolgozott. Magyarországra történő visszaérkezése után először a Siemens Telefongyár Kft., utána a Siemens Rt. számviteli vezetője. 2001-től a Siemens Erőműtechnika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatói pozícióját töltötte be. A hazai Siemens vállalatok egyesülése után 2011 óta a Siemens Zrt. gazdasági igazgatója, egyben az Igazgatóság tagja. A JVSZ elnökségi tagja volt 2013 – 2017 között. A Magyar-Német Ifjúságért Egyesület alapító tagja, egyben elnökségi tag. A MÁV Zenekar Kuratóriumának tagja. A Budafoki Fúvósegylet elnöke, a fúvószenekarnak 1976 óta tagja. Szabadidejében a zene mellett szívesen túrázik: megjárta már az Everest alaptábort és megmászta már a Kilimanjarót is.

 

 

Károlyi Zsolt gazdasági igazgató, az Igazgatóság tagja Siemens Zrt.
Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat