Vezetőség

Jakab Roland

Jakab Roland 2000-ben csatlakozott az Ericssonhoz, ahol kezdetben stratégiai üzleti tanácsadói feladatokat látott el, majd mobil banki projektek vezetésével foglalkozott. Ezt követően a Multimédia termékek értékesítéséért volt felelős Magyarországon és Macedóniában. 2008-ban marketing és kommunikációs igazgatónak, majd vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki. Vezetésével még hangsúlyosabbá vált az Ericssonban a K+F és az innovációs erő megmozgatása, a mérnöki és természettudományos pálya hazai népszerűsítése is. Többször elnyerték a „Legjobb munkahely” díjat nagyvállalati kategóriában. A tudomány és oktatás elkötelezett támogatójaként egyik fő szervezője a Kutatók éjszakájának is.

A Mobilitás és Multimédia Klaszter elnökeként azt vallja, hogy a magyar startup és IT ökoszisztéma számos olyan szereplővel bír, amelyek képesek bizonyítani rátermettségüket, ezért az ő támogatásukat tartja az egyik legfontosabb feladatnak. Informatikus és politológus diplomáit a Debreceni Egyetemen szerezte, ahol óraadóként jelenleg is tevékenykedik. Posztgraduális tanulmányokat Egyesült Államokbeli Egyetemeken folytatott.

Jakab Roland ügyvezető igazgató Ericsson Magyarország Kft.
Bemutatkozás Vezetőség Bizottságok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat