jvsz konferencia hírek
Az összefoglalók teljes szövege a címekre kattintva olvashatóak.

Lehet egy százalékkal több?

Lehet, de ez nem kizárólag a hazai gazdasági szféra teljesítményén múlik majd – összegezhetnénk a JVSZ Üzleti Szövetség (JVSZ) hetedik alkalommal megrendezett makrogazdasági konferenciájának tanulságát, mely a gazdasági növekedés és az innováció kapcsolatát boncolgatta az aktuális környezet tükrében. Köszöntőjében a JVSZ elnöke, Tálos Péter hangsúlyozta, Magyarország gazdasága erősen exportfüggő, így alapvető hatással van rá szinte minden, ami a világgazdaságban történik. A rendezvény összefoglalóját a cikkben találják.

Fókuszban az adatvédelem - rendezvényösszefoglaló

2016 tavaszán, több mint 4 éven keresztül tartó előkészítési folyamat után az Európai Parlament egyhangúan fogadta el az Unió új adatvédelmi rendeletét, melyet 2018-ra már nemzeti szinten alkalmazni kell. Az új szabályok igen komoly változásokat hoznak a jelenleg érvényben lévő 1995-ös rendelethez képest, így a felkészülést minél hamarabb célszerű elkezdeni.

Jelentős probléma a hazai munkaerőhiány, de komplex megoldással kezelhető lehet

Dr. Farkas Ádám, a londoni Európai Bankhatóság (EBA) főigazgatója előadásában a bázeli szabályokként ismert, bankokra vonatkozó tőkekövetelmények jelen állásáról, valamint azok középtávú hatásáról beszélt. A szakember elmondása szerint jelenleg is éles vita folyik arról, hogy a bankokkal szembeni hitelelvárásoknak mi lesz a következménye. 

Bemutatkozás Vezetőség Szakmai fórumok Tagjaink Legyen Ön is JVSZ tag! Hírek Események Pályázatok Érdekképviselet Tagi szolgáltatások Kapcsolat